Rögtön itt van a nagy főlénnyel győző Finn csapat, a Lordi. Kétségtelenül valami olyasmit hoztak be az Eurovízió történetébe, ami még nem volt. Túl azon, hogy Hard Rock dallal még soha senki nem nyert Dalfesztivált (igaz, a műfaj se volt képviselve) , ráadásul látványát tekintve is valami egészen különösen nyújtottak. A Mr. Lordi által saját kezűleg megtervezett szörny jelmezek ugyanis merőben szokatlanul hatottak a közönség szemében. Valami olyasmit láthattak, amit Eurovízióban még nem. Sokan pont ezért nem bíztak a finn csapat győzelmében. De az élet megintcsak az innovatív megoldásokat igazolta, és Lordiék elsöprő győzelmet arattak. Az Eurovíziós nép ezen a ponton jóformán két táborra szakadt. Míg az egyik fele örült, és az egekig magasztalta a teljesítményűket, a másik fele a fejét fogta, és kétségbe esve pillantgatott fel az égre, hogy hova jut így az Eurovízió. Hiszen ez a show, nem egészen erről a zenéről szól. Nem erről szólt. De ahogy a zenei életben is megfigyelhető a korszakváltás, miszerint a pop, pop-rockból egyre inkább átlépünk a keményebb műfajok felé, úgy következhet be ez az átállás az ESC-ban is. Jelenleg a rock divat. Egy ilyen nagyszabású eseménye az európai zenei életnek, mint a Dalfesztivál, pedig haladni kell a divattal. De azért nem árt, ha figyelembe vesszünk bizonyos korlátokat. Való igaz, engem személy szerint alaposan meglepett Lordiék győzelme. Mint maga az is, hogy egyáltalán elindultak Itt most nem a személyes ellenérzéseimet szeretném kifejteni a stílus iránt. El kell ismerni, hogy Lordi nagyszabású előadást nyújtott, ahol a helyén volt minden. Egy porszem nem került a gépezetbe. Pirotechnika, a dal közben kitárulkozó denevér-szárnyak, ütős dallamok, gitárszólók, mindez Mr. Lordi érces hangjával. Kétségtelenül egyedülálló. Valami egyedi. Az egyediség, pedig mindig fog kiváltani vitákat, ellentéteket. Az Eurovízió rajongóinak egy része imádta, a másik viszont vélhetően soha nem fog kibékülni ezzel a győzelemmel. Az én véleményem szerint, biztos nem volt véletlen, hogy most pont ők nyertek… Még ha azok közé tartozom is, akiktől a lehető legtávolabb áll az egész Lordi-jelenség.   

Szintén vegyes érzelmeket váltott ki a nézőkből a Litván együttes. Az ő sikerükre sem mertek volna sokan fogadni. Pedig a LT United mégcsak fonákjaiban sem emlékeztet a fentebb említett Lordira. Ránézésre is egy teljesen más dimenziót testesítenek meg. A 6 úriember tökéletes eleganciával lépett a színpadra. Tehát e tekintetben nem különböztek a megszokott Eurovíziós módtól. Nem úgy, mint a nagy vitákat kiváltott daluk. Szerintem, amikor Andrius és Victor megírta a dalt, még nem gondolt arra, hogy ez némelyekből ilyen haragot fog kiváltani. De nézzünk meg miről is van itt szó, a litván csapat teljes hangerővel kiabálja a mikrofonba, hogy „We are the winners of Eurovision”, a daluk pedig voltaképpen erről szól. Ők ironikusra vették a figurát, és megpróbálták bebizonyítani, hogy a Dalfesztivált nem kell olyannyira komolyra venni. Félrelökték a szokásos klisés dalokat, előadásokat, és valami újszerűt állítottak színpadra. Ezzel máris megosztva a közvéleményt. Andrius pedig mindvégig tapasztalt előadóként nyilatkozott a daláról: „Mi nem azért megyünk Athénba, hogy bárki ellen versenyezünk”.  Ezt kétféleképpen is lehet érteni. Vagy úgy, hogy nekik nem a győzelem a fontos. Nem azért mennek, hogy megnyerjék, hanem hogy jól érezzék magukat. De érthető úgy is, hogy ők annyira biztosak magukba, hogy eszükbe sem jut, hogy ne ők nyerjenek. A Litván csapat kapott hideget-meleget a dalért, és magáért az előadásukért. Sokan nem hittek az egészben, de Andrius a támadások közepette is 100%osan biztos volt az elképzelésében. Mindvégig lelkes maradt. Az elért eredmény, pedig őt igazolta, hisz a 6ik helyezés szépnek mondható. A csapat egyébként kifejezetten a Dalfesztivál kedvéért állt össze, - ahogy sokan fogalmaznak- a litván zenei élet (v. közélet) nagy neveiből. Odahaza mindannyian híresek és népszerűek, sikeres karrierrel a hátuk mögött. Tehát nem olyanokról van szó, akikből mindenféle tehetség hiányzik, és csak valaki vastag pénztárcájának köszönhetik a részvételt.  Az Eurovíziós nézők egyik fele – és most nekik volt nagyobb hangjuk- szabályos gyűlölködésbe kezdett az együttes irányában. Semmi más céljuk nem volt, minthogy lehordják őket mindennek. A rajongók pedig csöndesen szavaztak, és bíztak kedvenceikben. Bíztak benne, hogy sokaknak szimpatikus lesz az LT United fellépése, és értékelni fogják a humort.    

Mindeközben a csapat megpróbált távol maradni minden ilyenkor szokásos nyomulós, promóciós eseménytől. Ők szabályosan megkérték a médiát, hogy hagyják ki őket ebből a tébolyból. Majd ott az Eurovízió színpadán eldől, hogy mennyire érdemesek. Ezt nevezik szerintetek beképzeltségnek? Hát nekem kicsit más a fogalmam róla. Az LT United tagok nem repkednek valahol a Föld felett. Ők a civil életbe is ugyan azok, akik a színpadon. Vidám és kedves fickók, akik lelkiismerettel végzik a feladatukat. De mindemellett nem veszett ki belőlük az a kis őrültség, ami széppé teszi a hétköznapokat.  Minhogy engem besöpört az LT United,  úgy érzem, hogy ennél kevésbé elfogultabban nem tudok nyilatkozni.